Vámos Dezső

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vámos Dezső
Született1852. július 30.
Mórágy
Elhunyt1915. február 11. (62 évesen)
Budapest
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásamérnök,
pedagógus,
iskolaigazgató
SablonWikidataSegítség

Vámos Dezső (Mórágy, Tolna megye, 1852. július 30.Budapest, 1915. február 11.) mérnök, felső ipariskolai igazgató.

Élete[szerkesztés]

Vámos Dániel református lelkész és Horváth Julianna fiaként született. A királyi József Műegyetemet 1875-ben végezte el, 1875-től öt évig ugyanott műszaki természettani tanársegéd volt. 1880-ban állami ipariskolai tanár lett Budapesten. Tagja volt a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak,[1] valamint pártoló tagja a Természettudományi Könyvkiadó Vállalat tizenharmadik, 1908–1910. évi ciklusának.[2] Feleségével, Baján Irmával 24 éven keresztül élt házasságban. Elhunyt 1915. február 11-én d. u. 6 órakor, örök nyugalomra helyezték 1915. február 13-án délután a Kerepesi úti temetőben. Hamvait az 1950-es években Paksra szállították, ahol fiával, Vámos Béla vezérőrnaggyal együtt nyugszik.

Írt hírlapi cikkeket A Honba, Keletbe és Egyetértésbe V. aláírással (a 70-es években), szakcikkeket az elektromosság, fűtés, szellőztetés és a mennyiségtan köréből a szaklapokba, így a Gyulay Olvasókönyvébe, Hankó Universumába, az Építő Iparba, a Magyar Iparügyekbe, Magyar Iparba, Természettudományi Közlönybe (1894, 1895) és a Magyar Iparoktatásba.

Munkái[szerkesztés]

  • A számtan elemei. Bpest, 1887.
  • A természettan elemei. Uo. 1887. Ábrákkal.
  • Öt jegyű logar és háromszögtani táblázatok. Kiadta Schlömilch Oszkár, magyarra alkalmazta... Braundschweig, Bpest, 1893 (2. galvanoplasztikai sztereotip kiadás iskolai használatra. Uo. 1898).
  • Mágnesi és mozgó elektromossági tünemények. Bevezető rész az elektrotechnikába. Uo. 1894. (Kőnyomat).
  • Az erőműtan. Uo. 1894. (Kőnyomat).
  • Hőtan. Uo. 1894. (Kőnyomat).
  • Természettan. Uo. 1884. (Kőnyomat).
  • Számtan. (Aritmetika és algebra ipariskolai használatra. Uo. 1896.)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]