Nagyfalusi Jenő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagyfalusi Jenő
Született1901. augusztus 30.
Segesvár
Elhunyt1943. december 15. (42 évesen)
Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság
Állampolgárságamagyar
HázastársaRubinstein Erzsébet
(h. 1932–1939)
Foglalkozása
IskoláiErzsébet Tudományegyetem (–1926)
SablonWikidataSegítség

Nagyfalusi Jenő (Segesvár, 1901. augusztus 30.Ukrajna, 1943. december 15.)[1] költő, középiskolai tanár.

Életútja[szerkesztés]

Nagyfalusi (Neumann) Mór (1873–1945) államvasúti hivatalnok és Zipzer Gizella (1876–1945) fia.[2] Középiskolai tanulmányait a szegedi Piarista Gimnáziumban végezte, majd a pécsi Erzsébet Tudományegyetem bölcsészettudományi karának hallgatója lett, ahol 1926-ban német–francia szakos tanári oklevelet szerzett. Ezt követően állami ösztöndíjjal Svájcban és Franciaországban járt. Miután hazatért, a Lázár Piroska Leánygimnáziumban tanított. Szerkesztette a Symposion című folyóiratot, majd a Kronos könyvsorozatot, amelyben a haladó szellemű természettudósok művei jelentek meg. Munkaszolgálatosként került a keleti frontra, ott hunyt el. Bátyja és szülei a holokauszt áldozatai lettek. Juhász Gyula fedezte fel. Eleinte a Nyugat köréhez, később a baloldali szocialista írókhoz tartozott, kapcsolatban állt a Szocialista Képzőművészek Csoportjával is.

Felesége Rubinstein Erzsébet (1903–?) középiskolai tanárnő volt, Rubinstein Benő és Weisz Berta lánya, akit 1932. szeptember 7-én Budapesten vett nőül. 1939-ben elváltak.[3]

Fontosabb művei[szerkesztés]

  • Az isten derengése (versek, Budapest, 1924)
  • A jegenyék szava: pacsirták az éjben: dalok a napszállatról (versek, Szeged, 1924)
  • A tudat, vallás és történelem kezdetei (tanulmány, Budapest, 1937)
  • Van Gogh (tanulmány, Budapest, 1938)

Műfordításai[szerkesztés]

  • Grafton Elliot Smith: Kezdetben: a civilizáció eredete (Budapest, 1936)
  • Grafton Elliot Smith: Az árja kérdés (Budapest, 1936)
  • Vere Gordon Childe: Fejlődés a természetben és a társadalomban (Budapest, 1937)
  • Francis Donald Klingender: A modern művészet : tartalom és forma a modern művészetben (Budapest, 1938)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 118/1949. folyószáma alatt. Az 1943. december 15-iki halálozási dátum bíróilag lett megállapítva. A budapesti I-III. ker. járásbíróság P.k. III.58829/1948/5. sz. végzése.
  2. Szülei halotti bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári halotti akv. 469–470/1949. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. február 5.)
  3. Házasságkötési bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári házassági akv. 616/1932. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. február 5.)

Források[szerkesztés]