F5D Skylancer
| F5D Skylancer | |
 | |
| Funkció | vadászrepülőgép |
| Gyártó | Douglas Aircraft Company |
| Gyártási darabszám | 4 |
| Fő üzemeltetők | United States Navy NASA |
| Személyzet | 1 fő |
| Első felszállás | 1956. április 21. |
| Szolgálatból kivonva | 1970 |
| Méretek | |
| Hossz | 16,4 m |
| Fesztáv | 10,21 m |
| Szárnyfelület | 51,7 m² |
| Tömegadatok | |
| Szerkezeti tömeg | 7912 kg |
| Max. felszállótömeg | 14154 kg |
| Hajtómű | |
| Hajtómű | Pratt & Whitney J57-P-8 utánégetős gázturbinás sugárhajtómű |
| Tolóerő | 45 kN / 71 kN (utánégetővel) |
| Repülési jellemzők | |
| Max. sebesség | 1270 km/h |
| Utazósebesség | 1024 km/h |
| Hatósugár | 2146 km |
| Háromnézeti rajz | |
.gif) | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz F5D Skylancer témájú médiaállományokat. | |
A Douglas F5D Skylancer az F4D Skyray repülőgéphordozó-fedélzeti vadászrepülőgép továbbfejlesztett változata volt, tervezését eredetileg F4D-2N típusjelzés alatt a Skyray minden időjárási körülmények között bevethető változataként kezdték meg, de a terveket hamarosan úgy módosították, hogy teljes mértékben kihasználhassák az eredetileg tervezett Westinghouse J40 helyett beépített Pratt & Whitney J57 hajtómű nagyobb tolóerejét.
Tervezés és fejlesztés[szerkesztés]
Mivel az új kialakítás már túlzottan különbözött a Skyray-étől ahhoz, hogy csak annak egy alváltozatának lehessen tekinteni, a repülőgép az új F5D típusjelzést és a Skylancer nevet kapta. A sárkány szinte minden részét módosították, bár az alapvető elrendezés és a szárnyak formája is azonos maradt, de az utóbbiak sokkal vékonyabbak lettek. Megerősítették a szárnyak burkolatát, ezzel javítva egy, az F4D-nél kiderült típushibát. A törzs 2,4 méterrel hosszabb lett, és alkalmazták a transzszonikus ellenállást csökkentő területszabályt, amely a szárnyak szekciójában karcsúbb törzskialakítást jelentett. Az áttervezés során mindenekelőtt a légellenállás csökkentését és a nagy sebességű stabilitás növelését tartották szem előtt.
Bár a két szárnytőbe épített négy 20 mm-es gépágyút megtartották, a gép elsődleges fegyverzetének irányított vagy irányítatlan rakétákat szántak: négy AIM-9 Sidewinder vagy két AIM-7 Sparrow levegő-levegő irányított rakétát és/vagy irányítatlan 51 mm-es rakétablokkokat.
Kilenc tesztpéldányt rendeltek, amelyeket 51 db szériagép követett volna. A szériagépekbe az erősebb J57-P-14 hajtóművet építették volna be, míg a 2 Mach sebességre képes változatra vonatkozó javaslatot, amely a még erősebb General Electric J79 hajtóművel és változtatható geometriájú beömlőnyílásokkal készült volna, elutasították. [1]
Alkalmazás[szerkesztés]
Az első felszállásra 1956. április 21-én került sor, amely során rögtön átlépték a hangsebességet. A repülőgép könnyen vezethetőnek bizonyult és kielégítő teljesítményt mutatott. Négy repülőgép megépítése után azonban a haditengerészet lemondta a megrendelését, hivatalosan azért, mert a típus túlságosan hasonlított a már megrendelt Vought F8U Crusaderhez, de egyes történészek úgy vélik, hogy politikai megfontolás volt a háttérben: mivel a haditengerészet által használt repülőgépek között már nagyon nagy volt a Douglas részesedése, ha megkapták volna az F5D-szerződést, még közelebb kerültek volna a monopolhelyzethez.[2] A projekt tesztpilótája Alan B. Shepard korvettkapitány, aki későbbi űrhajós lett, a jelentésében azt írta, hogy haditengerészetnek erre a repülőgépre nincs szüksége.
A NASA-nál[szerkesztés]
A négy repülőgép tovább repült különféle katonai tesztprogramokban. Kettőt 1961-ben leállítottak, de a másik kettő az 1960-as évek elején a NASA-hoz került: a 139208-as gyári számú F5D-1 a NASA 212, később NASA 708, a 142350-es gyári számú pedig a NASA 213, később NASA 802 azonosítójelzéssel tovább repült. Az egyiket az amerikai szuperszonikus utasszállító repülőgép kifejlesztésére irányuló program kísérleti repülőgépeként használták fel ívelt szárnnyal felszerelve (amilyet később a Concorde-on is használtak). A program során nyert adatokat az amerikaiak megosztották az európai tervezőkkel. Ezt a repülőgépet 1968-ban nyugdíjazták. A NASA 802-et használták az X–20 Dyna-Soar megszakítási eljárásainak szimulációjához, mert nagyon hasonló volt az alakja és a viselkedése. A DynaSoar törlését követően kísérőgépként és különböző más programokban használták, amíg nyugdíjba nem vonult 1970-ben.[3]
Kiállított példányok[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Frankel 2010, p. 187-188.
- ↑ Gunston 1981, p. 73.
- ↑ F5D-1 Skylancer. Dryden Flight Research Center. (Hozzáférés: 2010. június 13.)
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Douglas F5D Skylancer című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.