A Warhammer 40 000-regények listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az 1987-es Warhammer 40 000 megjelenést követően a Games Workshop megkezdte a háttértörténeti könyvek kiadását, ezzel kibővítve az univerzumot, annak karaktereit, s világformáló eseményeit.

1997-től a háttérirodalommal kapcsolatos könyvek zöme a Black Library kiadványaként jelent meg. Egy bővülő írói csoport szerzi a mind újabb irodalmi alkotásokat, melyek többek között nyomtatott, digitális, illetve audió formában is elérhetőek. A legtöbb kiadvány egy nevesített széria része, így a regények, novellák, rövid történetek, képregények, illetve a hangoskönyvek is.  

Warhammer 30,000[szerkesztés]

Hórusz Eretnekség[szerkesztés]

A Hórusz Eretnekség egy sötét, távoli jövőben játszódó, katonai űropera, ami az emberi birodalomban kialakuló polgárháború eseményeit követi, melyek  javarészt felelősek a későbbi disztópikus  tudományos fantasy  univerzum kialakulásáért. Az Eretnekség, mint központi konfliktus jelenik meg a Warhammer háttértörténetében. A káosz egy merényletet szervez az Impérium vezére és alapítója megdöntésére, lázadást szítva akarja elpusztítani az emberek terjeszkedő birodalmát, s benne a rejtélyes császárt. A történet középpontjában a 21 primarcha, a császár genetikailag létrehozott fiai állnak, kik a genetikailag módosított transz humánok, az űrgárdisták légióit vezetik. Ám a konfliktus őket is megosztotta, döntésük alapján árulóvá, vagy lojalistává váltak.

A széria regényekből, illetve regény hosszúságú antológiákból áll, melyeket több író alkotott. A sorozat új karaktereket is felvonultat, a már ismert történetek szereplői mellett, kiknek  fontos szerepe lesz a polgárháború utáni univerzumban.

Az első három könyv a sorozat nyitó trilógiája, melyben megismerhetünk néhány eseményt, mely a konfliktus eredetét mutatja be, illetve olyan okokat, mely a háború kirobbanásához vezetett. A történet középpontjában a fő antagonista, Hórusz primarcha áll. Az események két évet ölelnek fel, melynek nagy része a lázadás előtti időkben játszódik. A trilógiát követő könyvek, időben nem lineáris sorrendben követik az eretnekség történetét. Tehát a nyitó trilógiától eltekintve az adott kötet az időben korábbi eseményeket is bemutathat, vagy a távolabbi történeteket meséli el.

A történetek többsége 31. évezredben játszódik, míg a Warhammer 40 000-es elbeszélések a 41.ezredben zajlanak. A Hórusz Eretnekség történetei következetesen a konfliktus hátterét mutatják be, ezekből néhány évszázadokkal korábbi eredetű. Ha szigorúbban vesszük a háború kevesebb, mint egy évszázad alatt zajlott le, bár ezt a könyvek inkább csak sugallják, mintsem állítják ezt.

regénysorozat[szerkesztés]

A sorozat fordítása folyamatban van, jelenleg 26 könyv jelent meg magyarul a TUAN kiadó gondozásában.

·        01 - Hórusz felemelkedése, Dan Abnett (2006)

·        02 - Hamis Istenek, Graham McNeill (2006)

·        03 - Lángoló Galaxis, Ben Counter (2006)

·        04 - Az Eisenstein útja, James Swallow (2007)

·        05 - Fulgrim, Graham McNeill (2007)

·        06 - Angyalok eljövetele, Mitchell Scanlon (2007)

·        07 - Légió, Dan Abnett (2008)

·        08 - Harc a Mélységért, Ben Counter (2008)

·        09 - Mechanicum, Graham McNeill (2008)

·        10 - Az Eretnekség történetei, szerkt. Nick Kyme és Lindsey Priestley (antológia) (2009)

·        11 - Bukott Angyalok, Mike Lee (2009)

·        12 - Ezer Fiak, Graham McNeill (2010)

·        13 - Nemezis, James Swallow (2010)

·        14 - Az első eretnek, Aaron Dembski-Bowden (2010)

·        15 - Prospero lángokban, Dan Abnett (2011)

·        16 - A Sötétség Kora, szerk. Christian Dunn (antológia) (2011)

·        17- Kitaszított Holtak, Graham McNeill (2011)

·        18- Elveszett Feloldozás, Gav Thorpe (2012)

·        19 - Félelem nélkül, Dan Abnett (2012)

·        20 - Primarchák, szerk. Christian Dunn (antológia) (2012)

·        21 - Rettegett Lépés, James Swallow (2012)

·        22 - Az Árulás Árnyai, szerk. Nick Kyme és Christian Dunn (antológia) (2012)

·        23 - Angelus Exterminatus, Graham McNeill (2013)

·        24 - Az áruló szerk, Aaron Dembski-Bowden (2013)

·        25 - Calth jele, szerk. Laurie Goulding (antológia) (2013)

·        26 - Vulkan Él szerk, Nick Kyme (2013)

·        27 - Elfeledett birodalom, Dan Abnett (2014)

·        28 - hegek, Chris Wraight (2014)

·        29 - Bosszúálló szellem, Graham McNeill (2014)

·        30 - Pythos végzete, David Annandale (2014)

·        31 - Legacies of Betrayal, szerk. Graham McNeill, Aaron Dembski-Bowden, Nick Kyme és sokan mások (antológia) (2015)

·        32 - Deathfire, Nick Kyme (2015)

·        33 - War Without End, David Annandale, Aaron Dembski-Bowden, Gav Thorpe és sokan mások (antológia) (2016)

·        34 - Pharos, Guy Haley (2016)

·        35 - Eye of Terra, Graham McNeill, Nick Kyme, Gav Thorpe és sokan mások (antológia) (2016)

·        36 - The Path of Heaven, Chris Wraight (2016)

·        37 - The Silent War, James Swallow, Chris Wraight, John French, Anthony Reynolds é sokan mások (antológia) (2016)

·        38 - Angels of Caliban, Gav Thorpe (2016)

·        39 - Praetorian of Dorn, John French (2016)

·        40 - Corax, Gav Thorpe (antológia) (2016)

·        41 - The Master of Mankind, Aaron Dembski-Bowden (2016)

·        42 - Garro, James Swallow (antológia) (2017)

·        43 - Shattered Legions, szerk. Laurie Goulding (antológia) (2017)

·        44 - The Crimson King, Graham McNeill (2017)

·        45 - Tallarn, John French (antológia) (2017)

·        46 - Ruinstorm, David Annandale (2017)

·        47 - Old Earth, Nick Kyme (2017)

·        48 - The Burden of Loyalty, szerk. Laurie Goulding (antológia) (2018)

·        49 - Wolfsbane, Guy Haley (2018)

·        50 - Born of Flame, Nick Kyme (antológia) (2018)

·        51 - Slaves to Darkness, John French (2018)

·        52 - Heralds of the Siege, szerk. Nick Kyme és Laurie Goulding (antológia) (2018)

·        53 - Titan Death, Guy Haley (2018)

·        54 - The Buried Dagger, James Swallow (2019)

Siege of Terra regénysorozat[szerkesztés]

A sorozat fordítása folyamatban van, jelenleg 2 könyv jelent meg magyarul a TUAN kiadó gondozásában.

  • 01 - Háború a naprendszerben szerk, John French (2019)
  • 02 - Elveszettek és kárhozottak szerk,Guy Haley (2019)
  • 03 - The First Wall, Gav Thorpe (2020)

Hórusz Eretnekség: Primarchák sorozat[szerkesztés]

A sorozat fordítása még nem kezdődött el.

  • Roboute Guilliman: Lord of Ultramar, David Annandale (novella) (2016)
  • Leman Russ: The Great Wolf, Chris Wraight (novella) (2017)
  • Magnus the Red: Master of Prospero, Graham McNeill (novella) (2017)
  • Perturabo: The Hammer of Olympia, Guy Haley (novella) (2017)
  • Lorgar: Bearer of the Word, Gav Thorpe (novella) (2017)
  • Fulgrim: The Palatine Phoenix, Josh Reynolds (novella) (2018)
  • Ferrus Manus: The Gorgon of Medusa, David Guymer (novella) (2018)
  • Jaghatai Khan: Warhawk of Chogoris, Chris Wraight (novella) (2018)
  • Vulkan: Lord of Drakes, David Annandale (novella) (2018)
  • Corax: Lord of Shadows, Guy Haley (novella) (2018)
  • Sons of the Emperor, több szerző (antológia) (2018)
  • The Lords of Terra, több szerző (hangoskönyv) (2018)
  • Angron: Slave of Nuceria, Ian St. Martin (novella) (2019)
  • Konrad Curze: The Night Haunter, Guy Haley (novella) (2019)

Novellák[szerkesztés]

  • Promethean Sun, Nick Kyme (limitált kiadás) (2011) ... 50. könyvben is szerepel
  • Aurelian, Aaron Dembski-Bowden (limitált kiadás) (2011) ... 35. könyvben is szerepel
  • A törött tükörkép, Graham McNeill (e-book formában is elérhető) (2012) ... 20. könyvben is szerepel
  • Vasfegyelem, Nick Kyme (e-book formában is elérhető) (2012) ... 20. könyvben is szerepel
  • Az Oroszlán, Gav Thorpe (e-book formában is elérhető) (2012) ... 20. könyvben is szerepel
  • A mélyben, Rob Sanders (e-book formában is elérhető) (2012) ... 220. könyvben is szerepel
  • A karmazsin ököl, John French (e-book formában is elérhető) (2012) ... 22. könyvben is szerepel
  • Brotherhood of the Storm, Chris Wraight (limitált kiadás) (2012) ... 31. könyvben is szerepel
  • Corax: Soulforge, Gav Thorpe (limitált kiadás) (2013) ... 40. könyvben is szerepel
  • Scorched Earth, Nick Kyme (novella) (2013) ... 50. könyvben is szerepel
  • Macragge's Honour, Dan Abnett (limitált képregény) (2013)
  • Tallarn: Executioner, John French (novella) (2013) ... 45. könyvben is szerepel
  • Ravenlord, Gav Thorpe (novella) (2014) ... 40. könyvben is szerepel
  • The Purge, Anthony Reynolds (limitált kiadás) (2014) ... 37. könyvben is szerepel
  • The Seventh Serpent, Graham McNeill (limitált kiadás) (2014) ... 43. könyvben is szerepel
  • Tallarn: Ironclad, John French (limitált kiadás) (2015) ... 45. könyvben is szerepel
  • Cybernetica, Rob Sanders (limitált kiadás) (2015) ... 48. könyvben is szerepel
  • Wolf King, Chris Wraight (limitált kiadás) (2015) ... 48. könyvben is szerepel
  • The Honoured, Rob Sanders (e-book formában is elérhető) (2015)
  • The Unburdened, David Annandale (e-book formában is elérhető) (2015)
  • Garro: Vow of Faith, James Swallow (limitált kiadás) ( 2015) ... 42. könyvben is szerepel
  • Meduson: Ultimate Edition, több szerző (antológia, limitált kiadás) (2016) ... 43. könyvben is szerepel
  • Weregeld, Gav Thorpe (exkluzív novella) (2016) ... 40. könyvben is szerepel
  • Sons of the Forge, Nick Kyme (limitált kiadás) (2016) ... 50.könyvben is szerepel

Garro hangoskönyv sorozat[szerkesztés]

Készítette James Swallow.

  • Garro: Oath of Moment (2010) ... 42. könyvben is szerepel
  • Garro: Legion of One (2011) ... 42. könyvben is szerepel
  • Garro: Burden of Duty (2012) ... 42. könyvben is szerepel
  • Garro: Sword of Truth (2012) ... 42. könyvben is szerepel
  • Garro: Shield of Lies (2014) ... 42. könyvben is szerepel
  • Garro: Ashes of Fealty (2015) ... 42. könyvben is szerepel

Hangoskönyvek[szerkesztés]

  • A Sötét Király, Graham McNeill (2008) ... 22. könyvben is szerepel
  • A Villámtorony, Dan Abnett (2008) ... 22. könyvben is szerepel
  • Holló Röpte, Gav Thorpe (2010) ... 22. könyvben is szerepel
  • Butcher's Nails, Aaron Dembski-Bowden (2012) ... 31. könyvben is szerepel
  • Grey Angel. John French (2012) ... 37. könyvben is szerepel
  • A Varjúherceg, Aaron Dembski-Bowden (2012) ... 22. könyvben is szerepel
  • Warmaster, John French (speciális kiadás) (2012) ... 31. könyvben is szerepel
  • Strike and Fade, Guy Haley (speciális kiadás) (2012) ... 31. könyvben is szerepel
  • Veritas Ferrum, David Annandale (speciális kiadás) (2012) ... 31. könyvben is szerepel
  • The Sigillite, Chris Wraight (2013) ... 37. könyvben is szerepel
  • Wolf Hunt, Graham McNeill (2013) ... 37. könyvben is szerepel
  • Honour to the Dead, Gav Thorpe (2013) ... 31. könyvben is szerepel
  • Censure, Nick Kyme (2013) ... 31. könyvben is szerepel
  • Thief of Revelations, Graham McNeill (2013) ... 31. könyvben is szerepel
  • Khârn: The Eightfold Path, Anthony Reynolds (speciális kiadás) (2013) ... 31. könyvben is szerepel
  • Lucius: The Eternal Blade, Graham McNeill (speciális kiadás) (2013) ... 31. könyvben is szerepel
  • Cypher: Guardian of Order, Gav Thorpe (speciális kiadás) (2013) ... 31. könyvben is szerepel
  • Hunter's Moon, Guy Haley (2014) ... 31. könyvben is szerepel
  • Wolf's Claw, Chris Wraight (2014) ... 31. könyvben is szerepel
  • Master of the First, Gav Thorpe (2014) ... 35. könyvben is szerepel
  • Templar, John French (2014) ... 37. könyvben is szerepel
  • The Long Night, Aaron Dembski-Bowden (2015) ... 35. könyvben is szerepel
  • The Eagle's Talon, John French (2015) ... 35. könyvben is szerepel
  • Iron Corpses, David Annandale (2015) ... 35. könyvben is szerepel
  • Raptor, Gav Thorpe (2015) ... 40. könyvben is szerepel
  • Red-Marked, Nick Kyme (2016) ... 35. könyvben is szerepel
  • The Heart of the Pharos, L.J. Goulding (2016) ... 48. könyvben is szerepel
  • Echoes of Imperium, Andy Smillie, Nick Kyme, C.Z. Dunn & Gav Thorpe (antológia mely magába foglalja a következő címeket: "The Herald of Sanguinius" (35. könyvben is szerepel), "Stratagem" (35. könyvben is szerepel), "The Watcher" (37. könyvben is szerepel), "The Shadowmasters" (40. könyvben is szerepel) (2016)
  • Children of Sicarus, Anthony Reynolds (2016) ... 52. könyvben is szerepel
  • The Thirteenth Wolf, Gav Thorpe (2016) ... 48. könyvben is szerepel
  • Virtues of the Sons / Sins of the Father, Andy Smillie (2017) ... 33. és 35. könyvben is szerepel
  • The Binary Succession, David Annandale (2017) ... 48. könyvben is szerepel
  • Echoes of Revelation, Dan Abnett, Chris Wraight & Gav Thorpe (antológia mely magába foglalja a következő címeket:: "Perpetual" (48. könyvben is szerepel), "The soul, severed" (52. könyvben is szerepel) & "Valerius" (52. könyvben is szerepel) (2017)
  • Dark Compliance, John French (2017) ... 52. könyvben is szerepel
  • Blackshields: The False War, Josh Reynolds (2017)
  • Blackshields: The Red Fief, Reynolds (May 2018)
  • Hubris of Monarchia, Andy Smillie (2018)
  • Nightfane, Nick Kyme (2019)
  • Blackshields: The Broken Chain, Josh Reynolds (2019)

Gyűjteményes kötetek[szerkesztés]

  • Crusade's End (2016)

A kötet magába foglalja a Hórusz felemelkedése, Hamis Istenek, Lángoló Galaxis c. regényeket, The Wolf of Ash and Fire, Lord of the Red Sands, és az Egy Ezüstműves halála c. történeteket.

  • The Last Phoenix (2016)

A kötet magába foglalja a Fulgrim, Angel Exterminatus c. könyveket, A karmazsin ököl, A törött tükörkép c. novellákat, illetve "The Phoenician", "Iron Within", "Imperfect", "Chirurgeon", "Lucius the Eternal Blade" c. történeteket.

  • The Razing of Prospero (2016)

A kötet magába foglalja a Ezer Fiak, Prospero lángokban c. könyveket, illetve a "Howl of the Hearthworld", "Újjászületés", "Hunter's Moon" and "Thief of Revelations" c. történeteket.

A Bestia felemelkedése[szerkesztés]

regénysorozat[szerkesztés]

Warhammer 40,000[szerkesztés]

Adeptus Mechanicus[szerkesztés]

A Mars Kohói sorozat[szerkesztés]

Trilógia, melynek fordítása folyamatban van.

  • A mars papjai, Graham McNeill (1.rész) (2012)
  • A Mars urai, Graham McNeill (2.rész) (2013)
  • Gods of Mars, Graham McNeill (3.rész) (2014)

Két részes novella[szerkesztés]

  • Adeptus Mechanicus : Skitarius,Rob Sanders (2015)
  • Adeptus Mechanicus : Tech-Priest, Rob Sanders (2015)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Servants of the Machine-God, több szerző (antológia) (2018)
  • Belisarius Cawl: The Great Work, Guy Haley (regény) (2019)

Adeptus Titanicus[szerkesztés]

  • Warlord: Fury of the God-Machine, David Annandale (regény) (2017)
  • Imperator: Wrath of the Omnissiah, Gav Thorpe (regény) (2018)

Alfa Légió[szerkesztés]

  • Shroud of Night, Andy Clark (regény) (2017)
  • Sons of the Hydra, Rob Sanders (regény) (2018)

Bastion Wars[szerkesztés]

Szerezte Henry Zou.

  • Emperor's Mercy (2009)
  • Flesh and Iron (2010)
  • Blood Gorgons (2011)

Fekete Templomosok[szerkesztés]

Szerezte Jonathan Green.

  • Crusade for Armageddon (2003)
  • Conquest of Armageddon (2005)

Vérangyalok[szerkesztés]

regénysorozat[szerkesztés]

Szerezte James Swallow.

  • Deus Encarmine (2004)
  • Deus Sanguinius (2005)
  • Red Fury (2008)
  • Black Tide (2010)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Heart of Rage (novella) (2009)
  • Bloodline (novella) (2010)
  • Bloodquest : Prisoners of the Eye of Terror (hangoskönyv) (2012)
  • Bloodspire (hangoskönyv) (2013)
  • Dante, Guy Haley (regény) (2017)

Mephiston trilógia[szerkesztés]

Szerezte Darius Hinks.

  • Blood of Sanguinius (1. rész) (2017)
  • The Revenant Crusade (2. rész) (2018)
  • City of Light (3. rész) (2019)

Carcharodons[szerkesztés]

  • Red Tithe, Robbie MacNiven (1. rész) (2017)
  • Outer Dark, Robbie MacNiven (2. rész) (2018)

Káosz Űrgárdisták[szerkesztés]

Abaddon the Despoiler sorozat[szerkesztés]

  • The Talon of Horus, Aaron Dembski-Bowden (1. rész) (2014)
  • Black Legion, Aaron Dembski-Bowden (2. rész) (2017)

Ahzek Ahriman sorozat[szerkesztés]

  • Exile, John French (1. rész) (2013)
  • Sorcerer, John French (2. rész) (2014)
  • Unchanged, John French (3. rész) (2016)

Khârn the Betrayer[szerkesztés]

  • Eater of Worlds, Anthony Reynolds (regény) (2015)
  • The Red Path, Chris Dows (antológia) (2016)

Fabius Bile[szerkesztés]

  • Primogenitor, Joshua Reynolds (1. rész) (2016)
  • Clonelord, Joshua Reynolds (2. rész) (2017)

Lucius the Eternal[szerkesztés]

The Faultless Blade, Ian St. Martin (1. rész) (2017)

Ciaphas Cain[szerkesztés]

Sandy Mitchell írói név alatt Alex Stewart szerezte sci-fi sorozat.

regénysorozat[szerkesztés]

  • A Császárért (2003)
  • Jégbarlangok (2004)
  • Az Áruló Keze (2005)
  • Dicsőség vagy halál (2006)
  • Duty Calls (2007)
  • Cain's Last Stand (2008)
  • The Emperor's Finest (2010)
  • The Last Ditch (2012)
  • The Greater Good (2013)
  • Choose Your Enemies (2018)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Dead in the Water (hangoskönyv) (2011)
  • Old Soldiers Never Die (novella) (2012)

Commisar Yarrick[szerkesztés]

Szerezte David Annandale.

  • Chains of Golgotha (novella) (2013)
  • Imperial Creed (1. rész) (2015)
  • The Pyres of Armageddon (2. rész) (2016)

Karmazsin Öklök[szerkesztés]

  • Legacy of Dorn, Mike Lee (regény) (2018)

Sötét Angyalok[szerkesztés]

Legacy of Caliban trilógia[szerkesztés]

  • Ravenwing, Gav Thorpe (2013)
  • Master of Sanctity, Gav Thorpe (2014)
  • The Unforgiven, Gav Thorpe (2015)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Eye of Terror, Barrington J. Bayley (regény) (1999)
  • Angels of Darkness, Gav Thorpe (regény) (2003)
  • Dark Vengeance, C.Z. Dunn (novella) (2012)
  • The Book of the Lion, various (antológia) (2013)
  • Lords of Caliban, Gav Thorpe (antológia) (2015)

Sötét Eldák[szerkesztés]

Szerezte Andy Chambers.

Regény trilógia[szerkesztés]

  • Path of the Renegade (2012)
  • Path of the Incubus (2013)
  • Path of the Archon (2014)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • The Masque of Vyle (novella) (2013)

Dark Heresy[szerkesztés]

Sandy Mitchell írói név alatt Alex Stewart szerezte.

  • Scourge The Heretic ( 2008)
  • Innocence Proves Nothing (2009)

A háború hajnala[szerkesztés]

Regény trilógia[szerkesztés]

Szerezte Cassern S. Goto.

  • A háború hajnala (2004)
  • Ébredés (2005)
  • Vihar (2006)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • A háború hajnala 2., Chris Roberson (regény) (2009)
  • Dawn of War 3, Robbie MacNiven (regény) (2017)

Halálgárda[szerkesztés]

  • The Lords of Silence, Chris Wraight (regény) (2018)

Halálőrség[szerkesztés]

  • Deathwatch, Steve Parker (1.rész) (2013)
  • Shadowbreaker, Steve Parker (2.rész) (2019)

Kétrészes regény[szerkesztés]

Szerezte Cassern S. Goto.

  • Warrior Brood (2005)
  • Warrior Coven (2006)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Xenos Hunters, több szerző (antológia) (2012)
  • Deathwatch: Ignition, több szerző (antológia) (2016)
  • Deathwatch: The Last Guardian, C.Z. Dunn (hangoskönyv) (2016)

Közelgő Vihar[szerkesztés]

regénysorozat[szerkesztés]

  • Sötét Impérium, Guy Haley (1. rész) (2017)
  • Járványháború, Guy Haley (2. rész) (2018)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Cadia Stands, Justin D. Hill (regény) (2017)
  • The Lords Of Silence, Chris Wraight (regény) (2018)
  • A Császár Lándzsája, Aaron Dembski-Bowden (regény) (2019)
  • Lords and Tyrants, több szerző (antológia) (2019)

Cadian "sorozat"[szerkesztés]

Cadian Honour, Justin D. Hill (1. rész) (2019)

Gaunt Szellemei[szerkesztés]

Szerezte Dan Abnett.

regénysorozat[szerkesztés]

  • Első és Egyetlen (1999)
  • Szellemgyártó (2000)
  • Nekropolisz (2000)
  • A becsület őre (2001)
  • A Tanith ágyúi (2002)
  • Puszta acél (2002)
  • Sabbat mártír (2003)
  • Az áruló (2004)
  • Végső parancs (2005)
  • Rendíthetetlenek (2006)
  • Mindhalálig (2007)
  • Vértestvérek (2009)
  • Megváltás (2011)
  • A Hadúr (2017)
  • Anarch (2019)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Sabbat Világok (antológia) (2010)
  • Sabbat Crusade (antológia) (2014)
  • Kétfejű Sas (regény) (2004)
  • Titanicus (regény) (2008)
  • A Kígyó Testvérisége (regény) (2008)

Gyűjteményes kötet[szerkesztés]

  • Az Alapítás, Dan Abnett (2007) (a kötet tartalmazza az "Első és Egyetlen", "Szellemgyártó", "Nekropolisz" c. regényeket, illetve a "Vesszőfutás", "Visszhang", "...Megcselekedtük, mit megkövetelt..." c. novellákat)
  • The Saint, Dan Abnett (2007) (a kötet tartalmazza a "A becsület őre", "A Tanith ágyúi", "Puszta acél", "Sabbat mártír" c. regényeket.)
  • The Lost, Dan Abnett (2012) (a kötet tartalmazza "Az áruló", "Végső parancs", "Rendíthetetlenek", "Mindhalálig" c. regényeket)
  • The Victory: Part One, Dan Abnett (2018) (a kötet tartalmazza a "Vértestvérek", "Megváltás" c. regényeket, illetve a "Family", "You Never Know", "Ghosts and Bad Shadows", "Killbox" c. novellákat)

Génorzó Kultisták[szerkesztés]

  • Cult of the Warmason, C.L. Werner (1. rész) (2017)
  • Cult of the Spiral Dawn, Péter Fehérvári (2. rész) (2018)

Gothic war[szerkesztés]

Szerezte Gordon Rennie.

  • Execution Hour (2001)
  • Shadowpoint (2003)

Szürke Lovagok[szerkesztés]

Regény trilógia[szerkesztés]

Szerezte Ben Counter.

  • Grey Knights (2004)
  • Dark Adeptus (2006)
  • Hammer of Daemons (2008)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • The Emperor's Gift, Aaron Dembski-Bowden (2012)

Castellan Crowe sorozat[szerkesztés]

  • Warden of the Blade, David Annandale (1. rész) (2016)
  • Castellan, David Annandale (2. rész) (2018)

Birodalmi Gárda[szerkesztés]

Regények[szerkesztés]

  • Fifteen Hours, Mitchell Scanlon (2005)
  • Death World, Steve Lyons (2006)
  • Rebel Winter, Steve Parker (2007)
  • Desert Raiders, Lucien Soulban (2007)
  • Ice Guard, Steve Lyons (2009)
  • Gunheads, Steve Parker (2009)
  • Cadian Blood, Aaron Dembski-Bowden (2009)
  • Redemption Corps, Rob Sanders (2010)
  • Dead Men Walking, Steve Lyons (2010)
  • Imperial Glory, Richard Williams (2011)
  • Iron Guard, Mark Clapham (2012)
  • Commissar, Andy Hoare (2013)
  • Baneblade, Guy Haley (2013)
  • Straken, Toby Frost (2014)
  • Shadowsword, Guy Haley (2016)
  • Becsületbeli ügy: Severina Raine, Rachel Harrison (2019)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Scions of Elysia, Chris Dows (hangoskönyv) (2017)
  • Renegades of Elysia, Chris Dows (hangoskönyv) (2017)
  • Martyrs of Elysia, Chris Dows (hangoskönyv) (2018)
  • Taker of Heads, Ian St. Martin (hangoskönyv) (2018)

Birodalmi Lovagok[szerkesztés]

  • Kingsblade, Andy Clark (1. rész) (2017)
  • Knightsblade, Andy Clark (2. rész) (2018)

Inkvizítorok[szerkesztés]

Eisenhorn[szerkesztés]

Szerezte Dan Abnett.

  • Xenos (2001)
  • Malleus (2001)
  • Hereticus (2002)
  • The Magos (2018)

Ravenor[szerkesztés]

Szerezte Dan Abnett.

  • Ravenor (2005)
  • Ravenor visszatér (2006)
  • Ravenor, a kívülálló (2008)

Bequin[szerkesztés]

A trilógiát szerezte Dan Abnett.

  • Pária (Ravenor vs. Eisenhorn) (2012)

' 'Bűnbánó' ' (2018)

Czevak[szerkesztés]

Szerezte Rob Sanders.

  • Necessary Evil (novella) (2011)
  • Atlas Infernal (regény) (2011)

Inkvizíció[szerkesztés]

Vaults of Terra trilógia[szerkesztés]

  • The Carrion Throne, Chris Wraight (1. rész) (2017)
  • The Hollow Mountain, Chris Wraight (2. rész) (2019)

The Horusian Wars trilógia[szerkesztés]

  • Resurrection, John French (1. rész) (2017)
  • Incarnation, John French (2. rész) (2018)
  • Divination, John French (antológia) (2019)

Agent of the Throne hangoskönyv sorozat[szerkesztés]

  • Blood & Lies, John French (2017)
  • Truth & Dreams, John French (2018)
  • Ashes & Oaths, John French (2019)

Watchers of the Throne trilógia[szerkesztés]

  • The Emperor's Legion, Chris Wraight (1. rész) (2017)
  • The Regent's Shadow, Chris Wraight (2. rész) (2020)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Our Martyred Lady, Gav Thorpe (hangoskönyv) (2019)
  • Rites of Passage, Mike Brooks (regény) (2019)

Inkvizítor Trilógia[szerkesztés]

Szerezte Ian Watson.

  • Inkvizítor (1990)
  • Harlekin (1994)
  • Káoszgyermek (1995)

Gyűjteményes kötet[szerkesztés]

  • Ian Watson teljes Warhammer 40,000 univerzuma (2008)

Vaskezek[szerkesztés]

  • Iron Hands, Jonathan Green (regény) (2004)
  • Medusan Wings, Matt Westbrook (novella) (2016)
  • The Eye of Medusa, David Guymer (1. rész) (2017)
  • The Voice of Mars, David Guymer (2. rész) (2018)

Vasharcosok[szerkesztés]

Szerezte Graham McNeill - a történetek szorosan kötődnek az Ultramarines sorozathoz (lásd: 2.50).

  • Storm of Iron (regény) (2002)
  • Iron Warrior (novella) (2010)

Last Chancers[szerkesztés]

Szerezte Gav Thorpe.

  • Thirteenth Legion (2000)
  • Kill Team (2001)
  • Annihilation Squad (2004)
  • Armageddon Saint (2019)

Legends of the Dark Millennium[szerkesztés]

  • Farsight, Phil Kelly (regény) (2015)
  • Deathwatch, Ian St. Martin (regény) (2016)
  • Genestealer Cults, Péter Fehérvári (regény) (2016)
  • Ultramarines, több szerző(antológia 1.rész) (2016)
  • Shas'o, több szerző(antológia 2.rész) (2016)
  • Sons of Corax, George Mann (antológia 3.rész) (2016)
  • Astra Militarum, több szerző(antológia 4.rész) (2016)
  • Space Wolves, több szerző (antológia 5.rész) (2017)

Macharian Crusade[szerkesztés]

  • Angel of Fire, William King (2012)
  • Fist of Demetrius, William King (2013)
  • Fall of Macharius, William King (2014)

Necromunda[szerkesztés]

regénysorozat[szerkesztés]

  • Survival Instinct, Andy Chambers (2005)
  • Salvation, Cassern S. Goto (2005)
  • Blood Royal, Gordon Rennie és Will McDermott (2005)
  • Junktion, Matthew Farrer (2005)
  • Fleshworks, Lucien Soulban (2006)
  • Cardinal Crimson, Will McDermott (2006)
  • Back from the Dead, Nick Kyme (2006)
  • Outlander, Matt Keefe (2006)
  • Lasgun Wedding, Will McDermott (2007)
  • Terminal Overkill, Justin D. Hill (2019)
  • Sinner's Bounty, Josh Reynolds (2020)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Underhive, több szerző (antológia) (2019)

Éjurak[szerkesztés]

Szerezte Aaron Dembski-Bowden.

regénysorozat[szerkesztés]

  • Soul Hunter (2010)
  • Blood Reaver (2011)
  • Void Stalker (2012)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Shadow Knight (novella) (2009)
  • The Dark Path (novella) (2009)
  • Throne of Lies (hangoskönyv) (2010)

Orkok[szerkesztés]

Prophets of Waaagh!, Guy Haley (hangoskönyv) (2018)

Path of the Eldar[szerkesztés]

Szerezte Gav Thorpe.

  • Path of the Warrior (2010)
  • Path of the Seer (2011)
  • Path of the Outcast (2012)

Phoenix Lords[szerkesztés]

  • Asurmen: Hand of Asuryan, Gav Thorpe (regény) (2016)
  • Asurmen: The Darker Road, Gav Thorpe (hangoskönyv) (2017)
  • Jain Zar: The Storm of Silence, Gav Thorpe (regény) (2017)

Hollógárda[szerkesztés]

Szerezte George Mann.

  • Hellion Rain (hangoskönyv) (2011)
  • Labyrinth of Sorrows (hangoskönyv) (2012)
  • The Unkindness of Ravens (novella) (2012)
  • With Baited Breath (hangoskönyv) (2012)
  • The Geld (hangoskönyv) (2017)
  • Soulbound (hangoskönyv) (2018)

Rise of the Ynnari[szerkesztés]

  • Ghost Warrior, Gav Thorpe (1. rész) (2017)
  • Wild Rider, Gav Thorpe (2. rész) (2018)

Rogue Trader[szerkesztés]

Kétrészes regény[szerkesztés]

Szerezte Andy Hoare.

  • Rogue Star (2006)
  • Star of Damocles (2007)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Corsair: The Face of the Void, James Swallow (hangoskönyv) (2018)

Feketeszikla erőd sorozat[szerkesztés]

  • Feketeszikla erőd, Darius Hinks (regény) (2018)
  • Vaults of Obsidian, "various" (antológia) (2019)

Szalamandrák[szerkesztés]

Szerezte ick Kyme

Tome of fire trilógia[szerkesztés]

  • Salamander (2009)
  • Firedrake (2010)
  • Nocturne (2011)
  • Tome of Fire (antológia) (2012)

Circle of Fire trilógia[szerkesztés]

  • Rebirth (2016)

Shira Calpurnia[szerkesztés]

Szerezte Matthew Farrer.

  • Crossfire (2003)
  • Legacy (2004)
  • Blind (2006)

Ezüst Koponyák[szerkesztés]

Silver Skulls: Portents, S.P. Cawkwell (2015)

A Csata Nővérei[szerkesztés]

Szerezte James Swallow.

  • Faith and Fire (2006)
  • Red and Black (hangoskönyv) (2011)
  • Hammer and Anvil (2011)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Celestine, Andy Clark (regény) (2019)

Adepta Sororitas sorozat[szerkesztés]

  • Requiem Infernal, Péter Fehérvári (regény) (2019)
  • Mark of Faith, Rachel Harrison (regény) (2019)

Lélek Ivók[szerkesztés]

Szerezte Ben Counter.

regénysorozat[szerkesztés]

  • Soul Drinker (2002)
  • The Bleeding Chalice (2003)
  • Crimson Tears (2005)
  • Chapter War (2007)
  • Hellforged (2009)
  • Phalanx (2012)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Daenyathos (novella) (2010)

Space Marine Battles[szerkesztés]

Regények és antológiák[szerkesztés]

  • 01: Rynn's World, Steve Parker (2010)
  • 02: Helsreach, Aaron Dembski-Bowden (2010)
  • 03: The Hunt For Voldorius, Andy Hoare (2010)
  • 04: The Purging of Kadillu, Gav Thorpe (2011)
  • 05: The Fall of Damnos, Nick Kyme (2011)
  • 06: Battle of the Fang, Chris Waight (2011)
  • 07: The Gildar Rift, Sarah Cawkwell (2011)
  • 08: Catechism of Hate (Novella) Gav Thorpe (2012)
  • 09: Legion of the Damned, Rob Sanders (2012)
  • 10: Architect of Fate, több szerző (ez az antológia tartalmazza a/z "Accursed Eternity, Endeavour of Will, Fateweaver, Sanctus" c. novellákat) (2012)
  • 11: Wrath of Iron, Chris Wraight (2012)
  • 12: The Siege of Castellax, C.L. Werner (2012)
  • 13: The Death of Antagonis, David Annandale (2013)
  • 14: The Death of Integrity, Guy Haley (2013)
  • 15: Malodrax,Ben Counter (2014)
  • 16: Overfiend, David Annandale (ez az antológia tartalmazza a/z "Stormseer, Shadow Captain, Forge Master" c. novellákat) (2014)
  • 17: Pandorax, C.Z. Dunn (2014)
  • 18: Damocles, több szerző (ez az antológia tartalmazza a/z "Blood Oath, Broken Sword, Black Leviathan, Hunter's Snare"c. novellákat) (2015)
  • 19: The World Engine, Ben Counter (2015)
  • 20: Sanctus Reach, több szerző (ez az antológia tartalmazza a/z "Evil Sun Rising, Blood on the Mountain" c. novellákat és rövid történeteket) (2015)
  • 21: Flesh Tearers, Andy Smillie (ez az antológia tartalmazza a/z "Flesh of Cretacia, Sons of Wrath, Trial by Blood"c. novellákat) (2016)
  • 22: Blades of Damocles, Phil Kelly (2016)
  • 23: The Plagues of Orath, több szerző (ez az antológia tartalmazza a/z "Plague Harvest, Engines of War, Armour of Faith"c. novellákat) (2016)
  • 24: Crusaders of Dorn, Guy Haley (this anthology includes short stories) (2016)
  • 25: Calgar's Siege, Paul Kearney (2016)
  • 26: Storm of Damocles, Justin D. Hill (2016)
  • 27: Tyrant of the Hollow Worlds, Mark Clapham (2016)
  • 28: Shield of Baal, több szerző (ez az antológia tartalmazza a/z "Deathstorm, Tempestus, Devourer") (2017)
  • 29: Scythes of the Emperor, L.J. Goulding (a kötet tartalmazza a "Slaughter at Giant's Coffin" c. regényt, illetve 5 rövid történetet) (2017)
  • 30: The Eye of Ezekiel, C.Z. Dunn (2017)

Space Marine Legends sorozat[szerkesztés]

  • Lemartes' David Annandale (2015)
  • Ragnar Blackmane, Aaron Dembski-Bowden (2016)
  • Cassius, Ben Counter (2017)
  • Shrike, George Mann (2017)
  • Azrael, Gav Thorpe (2017)

Lords of the Space Marines sorozat[szerkesztés]

  • Mephiston: Lord of Death, David Annandale (novella) (2013)
  • Arjac Rockfist: Anvil of Fenris, Ben Counter (novella) (2014)
  • Lemartes: Guardian of the Lost, David Annandale (regény) (2016)

Gyűjteményes kötet[szerkesztés]

  • Armageddon, Aaron Dembski-Bowden (tartalmazza a Helsreach c. regényt, illetve a "Blood and Fire" c. novellát) (2013)
  • Damnos, Nick Kyme (tartalmazza a "Fall of Damnos" c. regényt, illetve a "Spear of Macragge" c. novellát) (2013)
  • The War for Rynn's World, Steve Parker és Mike Lee (tartalmazza a "Rynn's World" c. regényt, illetve a "Traitor's Gorge" c. novellát, s további rövid történeteket) (2014)
  • War of the Fang, Chris Wraight (tartalmazza a "Battle of the Fang" c. regényt, illetve a "Hunt for Magnus" c. novellát) (2015)

Space Marine Conquests[szerkesztés]

Regények[szerkesztés]

  • 01: The Devastation of Baal, Guy Haley (2017)
  • 02: The Ashes of Prospero, Gav Thorpe (2018)
  • 03: War of Secrets, Phil Kelly (2018)
  • 04: Of Honour and Iron, Ian St. Martin (2018)
  • 05: Apocalypse, Josh Reynolds (2019)
  • 06: Fist of the Imperium, Andy Clark (2020)

Space Marines Heroes sorozat[szerkesztés]

  • Blood Rite, Rachel Harrison (novella) (2019)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • On Wings of Blood, több szerző (antológia) (2019)

Űrfarkasok[szerkesztés]

Blood of Asaheim sorozat[szerkesztés]

  • Blood of Asaheim, Chris Wraight (2013)
  • Stormcaller, Chris Wraight (2014)

Ragnar sorozat[szerkesztés]

  • Space Wolf, William King (1999)
  • Ragnar's Claw, William King (2000)
  • Grey Hunter, William King (2002)
  • Wolfblade, William King (2003)
  • Sons of Fenris, Lee Lightner (2007)
  • Wolf's Honour, Lee Lightner (2008)

Sagas of the Space Wolves sorozat[szerkesztés]

  • Sons of Russ (e-book antológia, válogatás a már megjelent rövid történetekből) (2012)

War Zone: Fenris sorozat[szerkesztés]

  • Curse of the Wulfen, David Annandale (regény) (2016)
  • Legacy of Russ I: The Lost King, Robbie MacNiven (rövid történet) (2016)
  • Legacy of Russ II: The Young Wolf's Return, Robbie MacNiven (rövid történet) (2016)
  • Legacy of Russ III: Lying in Flames, Robbie MacNiven (rövid történet) (2016)
  • Legacy of Russ IV: The Broken Crown, Robbie MacNiven (rövid történet) (2016)
  • Legacy of Russ V: Infurnace, Robbie MacNiven (rövid történet) (2016)
  • Legacy of Russ VI: Wolf Trap, Robbie MacNiven (rövid történet) (2016)
  • Legacy of Russ VII: The Wild King, Robbie MacNiven (rövid történet) (2016)
  • Legacy of Russ VIII: Fate Unbound, Robbie MacNiven (rövid történet) (2016)
  • Vox Tenebris, Robbie MacNiven (hangoskönyv (2016)
  • Legacy of the Wulfen, David Annandale & Robbie MacNiven (tartalmazza a "Curse of the Wulfen" c. regényt, illetve a sorozat rövid történeteit) (2017)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Deathwolf (hangoskönyv) (2013)
  • Hunter's Moon (hangoskönyv) (2013)
  • Lukas the Trickster, Josh Reynolds (regény) (2018)

T'au Birodalom[szerkesztés]

  • Farsight: Crisis of Faith, Phil Kelly (1. rész) (2017)
  • Farsight: Empire of Lies, Phil Kelly (2. rész) (2020)

Ultragárdisták[szerkesztés]

Szerezte Graham McNeill – a történetek szorosan összefüggenek az Vasharcosok sorozattal.

regénysorozat[szerkesztés]

  • Nightbringer (2002)
  • Warriors of Ultramar (2003)
  • Dead Sky Black Sun (2004)
  • The Killing Ground (2008)
  • Courage and Honour (2009)
  • The Chapter's Due (2010)

Egyéb történetek[szerkesztés]

  • Eye of Vengeance, Graham McNeill (hangoskönyv) (2012)
  • Calgar's Fury, Paul Kearney (regény) (2017)
  • Blood of Iax, Robbie MacNiven (regény) (2018)
  • Knights Of Macragge, Nick Kyme (regény) (2019)

Fehér Hegek[szerkesztés]

  • Savage Scars, Andy Hoare (regény) (2011)
  • The Last Hunt, Robbie MacNiven (regény) (2017)

Igehirdetők[szerkesztés]

Szerezte Anthony Reynolds.

regénysorozat[szerkesztés]

  • Dark Apostle (2007)
  • Dark Disciple (2008)
  • Dark Creed (2010)

Egyéb megjelenések[szerkesztés]

Antológiák[szerkesztés]

  • Into The Maelstrom, Marc Gascoigne és Andy Jones (1999)
  • Dark Imperium, Marc Gascoigne és Andy Jones (2001)
  • Deathwing, Neil Jones és David Pringle ( 2001)
  • Words of Blood, Marc Gascoigne és Christian Dunn (2002)
  • Crucible of War, Marc Gascoigne és Christian Dunn (2003)
  • What Price Victory, Marc Gascoigne és Christian Dunn (2004)
  • Bringers of Death, Marc Gascoigne és Christian Dunn (2005)
  • Let The Galaxy Burn, Marc Gascoigne és Christian Dunn (2006)
  • Tales from the Dark Millennium, Marc Gascoigne és Christian Dunn ( 2006)
  • Planetkill, Nick Kyme és Lindsey Priestely (2008)
  • The Book of Blood, Christian Dunn (2010), a könyv az alábbi címeket tartalmazza:
    • Space Hulk, Gav Thorpe
    • Crimson Night, James Swallow
    • The Blood of Angels, C.S. Goto
    • Heart of Rage, James Swallow
    • At Gaius Point, Aaron Dembski-Bowden
    • Blood Debt, James Swallow
  • Fear The Alien, Christian Dunn (2010)
  • The Space Marine Script Book, Christian Dunn (hangoskönyv kéziratok gyűjteménye) (2012)
Space Marines antológia sorozat[szerkesztés]
  • Heroes of the Space Marines, szerkesztette Nick Kyme és Lindsey Priestley (2009)
  • Legends of the Space Marines, szerkesztette Christian Dunn (2010)
  • Victories of the Space Marines, szerkesztette Christian Dunn (2011)
  • Treacheries of the Space Marines, szerkesztette Christian Dunn (2012)

Hangoskönyvek[szerkesztés]

  • Thunder from Fenris, Nick Kyme (2009)
  • The Madness Within, Steve Lyons (2011)
  • Mission: Purge, Gav Thorpe (2012)
  • Perfection, Nick Kyme (2012)
  • Chosen of Khorne, Anthony Reynolds (2012)
  • Doomseeker, Nick Kyme (rövid e-hangoskönyv) (2012)

Lapozgatós könyvek[szerkesztés]

  • Hive of the Dead, Christian Dunn (2011)
  • Herald of Oblivion, Jonathan Green (2012)

Regények[szerkesztés]

  • Űrgárdista, Ian Watson (1993)
  • Eye of Terror, Barrington J. Bayley (1999)
  • Pawns of Chaos, Brian Stableford (2001)
  • Farseer, William King (2002)
  • Angels of Darkness, Gav Thorpe (2003)
  • Daemon World, Ben Counter (2003)
  • Fire Warrior, Simon Spurrier (2003)
  • Iron Hands, Jonathan Green (2004)
  • Lord of the Night, Simon Spurrier (2005)
  • Eldar Prophecy, Cassern S. Goto (2007)
  • Relentless, Richard Williams (2008)
  • Assault on Black Reach, Nick Kyme (2008)
  • Space Hulk: The Novel, Gav Thorpe (2009)
  • Sons of Dorn, Chris Roberson (2010)

Rövid e-könyvek[szerkesztés]

  • For The Fallen, Aaron Dembski-Bowden (2012)
  • Kill Hill, Dan Abnett (2012)
  • The Weakness of Others, Laurie Goulding (2012)
  • All is Dust, John French (2012)
  • Evil Eye, David Annandale (2012)
  • Eclipse of Hope, David Annandale (2012)

Hammer and Bolter történetek[szerkesztés]

A Hammer and Bolter egy Black Library által kiadott, csak online elérhető havi magazin volt, mely 2010 október és 2012 novembere között jelent meg. A magazin rövid történeteket, regény kivonatokat, illetve írott, vagy hangoskönyv formában novella sorozatokat jelentetett meg.

  • Hunted, John French (4. szám)
  • Action & Consequence, Sarah Cawkwell (5. szám)
  • Tower of Blood, Tony Ballantyne (6. szám)
  • Flesh, Chris Wraight (7. szám)
  • Cause and Effect, Sarah Cawkwell (8. szám)
  • A Commander Shadow, Braden Campbell (8. szám)
  • The Arkunasha War, Andy Chambers (9. szám)
  • We Are One, John French (10. szám)
  • Bitter End, Sarah Cawkwell (12. szám - 2011 október)
  • Aenarion, Gav Thorpe (12. szám - 2011 október)
  • The Inquisition, Ben Counter (12. szám - 2011 október)
  • Reparation, Andy Smillie (13. szám)
  • Lesser Evils, Tom Foster (13. szám)
  • Hunted, Braden Campbell (13. szám)
  • In the Shadow of the Emperor, Chris Dows (14. szám)
  • The Pact, Sarah Cawkwell (15. szám)
  • The Shadow in the Glass, Steve Lyons (16. szám)
  • Vermilion, Ben Counter (17. szám)
  • Irixa, Ben Counter (19. szám)
  • In Hrondir's Tomb, Mark Clapham (20. szám)
  • The Shadow of the Beast , Laurie Goulding (21. szám)
  • The Mouth of Chaos, Chris Dows (22. szám)
  • Tyrant's Chosen, Sarah Cawkwell (23. szám)
  • The Rite of Holos, Guy Haley (24. szám)

Inferno! történetek[szerkesztés]

Az Inferno! egy 1997 július és 2005 január között, két havonta megjelenő, Black Library magazin volt.

  • Altar of Cyrene, Lucien Soulban (45. szám) (2004 nov-dec.)

További információk[szerkesztés]

Black Library - A Games Workshop leányvállalatának hivatalos weboldala.